12. 04. 2021. Impulzív – “My dog and I read in each other’s mind!” – We talked to Liliana Kiss about therapy dogs

Törékeny alkatú, bájos fiatal lány, akinek a figyelméért két kutya is verseng: a nyolc éves, bölcs Léna és a csintalan kölyökkutya, Shelby. A két border collie barátságosan fogadott, egyből körülugráltak, és játékra invitáltak. A házigazdával a nappali felé vettük az irányt, ahova Léna is követett bennünket. Hogyan is maradhatna ki a beszélgetésből, ha túlnyomórészt róla esik benne szó? Lili sosem gondolta, hogy kedvence egyszer még terápiás kutya lesz, de az élet így hozta – a kutyaiskola csak az első lépcsőfok volt, onnan lépkedtek felfelé, mancs a kézben. Ma már terápiás foglalkozásokon is részt vesznek, ami a jelenlévőknek igazi örömforrás, Léna pedig boldog, hogy segíthet másokon – ezeken az alkalmakon, mondhatni madarat lehetne fogatni vele. Na jó, mi azért erre nem kérjük!

– Egyből beleszerettem a gyönyörű border collieba, ugyanis a világ egyik legokosabb fajtájáról van szó. Lénát nem tudatosan választottuk, akkor még nem gondoltam arra, hogy egyszer terápiás kutya lesz belőle. Az, hogy melyikük alkalmas erre a feladatra, személyiség- és egyben fajtafüggő is. Tudomásom szerint egészen sok kutyafajta rendelkezik olyan tulajdonságokkal, amelyek alkalmassá teszik őket ilyen speciális feladatok elvégzésére, ezért a szakemberek az egyéni jellemzőket is figyelembe veszik. Már egy nyolc hetes kölyök képességeit is fel lehet mérni, amiből következtetni lehet arra, hogy milyen felnőtt kutya válik majd belőle.
A kutya és gazdája között nincs titok, mondhatni olvasnak egymás gondolataiban.
– Természetesen össze kellett szoknunk – rengeteg együtt töltött idő kellett ahhoz, hogy most már kapásból felismerjük egymás jelzéseit, reakcióit. Ma már mindig tudom, hogy Léna mire gondol, míg más észre sem veszi ezeket az apró jeleket, én mindent kiolvasok belőlük. Persze ez fordítva is igaz, ha éppen rossz napom van, ő rögtön megérzi, odasomfordál mellém, és a fejét a combomra teszi.

A jutalomfalat motiváló eszköz, de ennél van egy erősebb indok is, amiért a kutya a gazdája kedvében jár.
– Egészen korán elkezdtem vele foglalkozni, egy éves korában már kutyaiskolába jártunk, ahol az alapokat sajátítottuk el. A trükköket viszont már én tanítottam meg neki – az ötleteket egy részét a YouTube-ról merítettem, de volt olyan is, amit én találtam ki. Teljesen egymásra vagyunk hangolódva, sokszor nehéz is megmagyarázni, hogyan tudtam betanítani neki ezeket a dolgokat, mert számomra is olykor érthetetlen, honnan tudja, mit várok tőle. Tagadhatatlan, hogy imádja a jutalomfalatokat, de nélkülük is megcsinálja, amit kérek, mert elégedett, ha engem boldognak lát.
Léna, amiben csak tud, örömmel segít Lilinek.
– A segítőkutyák ugyanazokat a feladatokat végzik, mint terápiás társaik, de mindezt a gazdi otthonában és folyamatosan, ezzel téve gördülékenyebbé a hétköznapi életet. Ha leesik egy tárgy, akkor Léna engedelmesen felveszi, idehozza a távirányítót, vásárláskor pedig cipeli a kosarat a szájában. Már a jelenléte is igazi segítség, hiszen felvidít, mozgásra késztet. Ezzel szemben egy terápiás kutya kizárólag tanítási órákon vehet részt. Ezek a kutyák éppen ezért békés természetűek, nyitottság jellemzi őket, ugyanakkor rendkívül magas az ingerküszöbük, nem ijedhetnek meg egy erős, váratlan ingertől sem.

Léna képes a nem megszokott helyzetekben is önuralmat gyakorolni.
– Hat éves korában kezdtük el a terápiás kutya képzést, melynek az a célja, hogy az állat megfelelő módon irányítható legyen, megismerje azokat az erőteljes és olykor furcsa ingerekkel teli helyzeteket, amelyekkel a terápiás munka során találkozhat. Valamennyi feladat elvégzése során uralkodnia kell a saját ösztönein. Egyetlen kutya sem viseli túl jól, ha kap egy óriási csontot, majd egy idegen odamegy hozzá, benyúl a szájába, és – ha mindez még nem lenne elég – kiveszi azt. A terápiás kutyák mindezt egy hang nélkül elfogadják.
A kutya pontosan tudja, hogy most feladat vár rá, vagy éppen játékidő következik.
– A terápiás képzés rendkívül összetett folyamat, olyan bonyolult feladatokat kell együtt végrehajtanunk, amikhez elengedhetetlen a köztünk lévő feltétel nélküli bizalom – ez a kapcsolatunk alapja. Sajnos egy-egy megmérettetés előtt izgulni szoktam, csakhogy ezt Léna egyből észreveszi, és ez nincs feltétlenül jó hatással a teljesítményére. Ezért ilyenkor jobban oda kell figyelnem, ugyanis az aggodalmam zavarja a köztünk lévő kommunikációt. Szerencsére, ahogy rákerül a segítőkutyás hám, Lénának abban a pillanatban megváltozik a viselkedése, mintha ezzel együtt más kutyává válna. Lelassul, óvatosabb és körültekintőbb lesz, ugyanakkor, ha csak a nyakörvét teszem fel, akkor lelkesen ugrál, mert tudja, hogy eljött a játék ideje.

Lénának megvan az az adottsága, hogy még akkor is megőrzi a nyugalmát, ha legszívesebben bekapna egy adag frissen sült krumplit.
– Kecskeméten a plázában vizsgáztunk, ahol rengeteg inger érte a kutyát – ilyen helyzetben kell igazán jól teljesítenie. Az egyik feladat az volt, hogy elsétáltunk az ételes pultok előtt, aztán leültem enni, miközben Léna mellettem pihent. Egy óvatlan pillanatban – pár centire az orrától –, leesett egy darab sült krumpli. Csak egyetlen egyszer jelezhettem, hogy nem eheti meg, és a finom falat tíz percig nem mozdulhatott el a helyéről. Lénának óriási önuralmat kellett gyakorolnia, nem csábulhatott el a finomság illatától és látványától.
Amikor egy fal választja el a kutyát a gazdájától, csak abban bíznak, hogy néhány perc múlva újra láthatják egymást.
– Engem is megizzasztott az egyik feladat. A kutyát lefektettem a mosdótól pár méterre, én pedig bementem, majd három percig ki sem jöhettem. Póráz nélkül kellett egy helyben maradnia, miközben különböző ingerek érték – hangos felmosógép haladt el előtte, emberek jöttek-mentek. Ez korábban mindkettőnknek feladta a leckét, küszködtünk vele, mert Léna minden áron utánam akart jönni. Rengeteget kellett gyakorolnunk, mire végre sikerült, ugyanis anélkül kellett végrehajtanunk, hogy láthattam volna a kutyát, vagy instrukciókat adhattam volna neki. Bent imádkoztam a mosdóban, hogy egy tapodtat se mozduljon. Amikor tíz perc után kijöttem és láttam, hogy Léna nyugodtan fekszik, hatalmas kő esett le a szívemről, boldogsággal töltött el, hogy ezt is sikeresen megoldottuk.

A terápiás képzés végén öt saját trükköt is be kellett mutatniuk.
– Megtanítottam Lénának, ha séta közben kiesik a zsebemből a kulcsom – amit én nem veszek észre, és nyugodtan lépkedek tovább –, ő szó nélkül felveszi. De azt is tudja már, ha összeesek, addig kell ugatnia, míg nem érkezik segítség.
A rengeteg tanulásnak meglett a gyümölcse, ma már másoknak is segítenek.
– Már voltunk óvodai és iskolai mozgásfejlesztő órán is, amit nemcsak Léna élvezett, hanem a gyerekek is, hiszen a kutya feltétel nélkül szeret, és odaadása valóban sokat jelent a körülötte lévőknek. Nem mellesleg tökéletes motivációs társ, miután felkelti a gyerekek figyelmét, hosszú ideig fent is tudja tartani. A terápiás órákon a lurkók lelkesek, felszabadultak, sikerélményük van a tanulásban, a tananyag elsajátítása így egy izgalmas játéknak tűnik. A legemlékezetesebb élményem az volt, amikor egy kislány, aki egyáltalán nem beszélt, a harmadik alkalom után elköszönt a segítő társamtól. A kutya valahogy kinyitja a kapukat az emberek között – ez talán azért lehetséges, mert a kommunikációja egyértelmű, őszinte, épp olyan, mint a gyerekeké. Jártunk már idősek otthonában is, ahol ugyancsak rendkívül nagy segítséget jelentett Léna jelenléte. Az ott élő idős embereket ugyanis nagyon kevés inger éri, ezért egy ilyen foglalkozás lelkileg is pozitívan hat rájuk, és persze Léna is élvezi ezeket a találkozókat.

A kutya jelenléte, az együtt elért sikerek Lili személyiségét is formálják.
– Úgy érzem magabiztosabb lettem, Léna önbizalmat és biztonságérzetet ad a folyamatos jelenlétével. Például segít abban, hogy könnyebben nyissak mások felé. Amikor séta közben akaratlanul is kapcsolatot teremt a körülötte lévőkkel – mert mindenki elolvad tőle –, máris megvan a téma, amiről órákat lehet beszélgetni. Annak ellenére, hogy nem igazán szeretek emberek előtt megszólalni, a tréningeken erre is szükség van, de már ezt a félelmemet is legyőztem neki köszönhetően.
Léna bármilyen váratlan szituációra felkészült, talán csak erre az egyre nem.
– A kiskutyákat kifejezetten nem szereti, mert belemennek a személyes terébe, ott lábatlankodnak előtte, nem teheti azt, amit szeretne. Nem beszélve arról, hogy ő egy önálló, felnőtt, domináns szuka. Attól mégsem féltem, hogy nem sikerül összeszoktatni Shelbyvel, bár az első találkozás nem sikerült túl fényesen. Amikor meghoztuk a kölyköt, a karomban tartottam, és azt mondtam Lénának: „Nézd, hoztunk neked egy kis tesót!” Ő csak morgott egyet és megfordult, jelezve, hogy erre neki semmi szüksége nincs. (nevet) Az első héten folyamatosak voltak a súrlódások, egymásra morgások, de ezt nem szabad összetéveszteni az agresszivitással, hiszen a kutyák így kommunikálnak egymással. Azóta persze már összebarátkoztak, sőt Léna felmérte a helyzetet és rájött, hogy a saját nyugalma érdekében meg kell tanítania pár dolgot Shelbynek. (nevet)
A kiskutya olyan géneket hordoz, ami alapvetően a jövőjére is hatással van.
– Shelby nagypapája világgyőztes border collie Kínában, ami azt jelenti, hogy valószínűleg ő is hordozza ezeket a géneket. Ha minden jól alakul, akkor belőle tökéletes sportkutya válhat. Olyan jó lenne újból átélni a tréningeken szerzett élményeket, és eljutni odáig, ahol most tartunk Lénával.

Fotó: Panna