Azt eddig is tudtuk, hogy az ember és állat közötti kapcsolat igen szoros köteléket tud kialakítani életünk során. Gyakran hallani a gazdik szájából, hogy nem háziállatunk van, hanem egy új családtagunk. Az állatokhoz fűződött érzelmi kapcsolat azonban egyre több lehetőséget rejt magában a modern orvoslás tekintetében is.
Füge

Az állatasszisztált terápia hazánkban is egyre nagyobb szerephez jut, mint speciális gyógykezelési módszer. Ami itthon csak néhány éve került a köztudatba, az külföldön már évek óta bevett kezelésnek számít.
A klinikai pszichológusok közül Boris M. Levinson gyermek-pszichoterapeuta volt az első, aki felfedezte az állatok „gyógyító” hatását. A Yeshiva Egyetem pszichológusa éppen egy szociális viselkedési zavarokkal küzdő gyermekkel foglalkozott, akit semmilyen általa ismert módszerrel nem sikerült szóra bírnia. Az egyik találkozó alkalmával azonban kénytelen volt magával vinni kutyáját. A retriever megjelenése meglepő eredményt hozott: a kisfiú odalépett a kutyushoz és elkezdte simogatni, valamint beszélt is hozzá. Kis idő elteltével a fiú feltett néhány kérdést a pszichológusnak a kutyájával kapcsolatban, ezáltal pedig Levinsonnak sikerült belevonni a terápiába. Ez ösztönözte a pszichológust arra, hogy konkrét kísérleteket végezzen az állat jelenlétével összefüggésbe hozható emberi reakciókra. Néhány feljegyzés azonban említést tesz arról, hogy már ezelőtt is gyakran alkalmazták az állatokat pszichoterápiás eszközként. Az első világháború utáni időszakban a háborús sérültek lelki gyógyulását az ápolónőkön kívül a kórházak udvarán élő állatok is segítették.
A XXI. században – ez eddigi felmérések alapján –, az állatokkal kiegészített terápiát sikerrel alkalmazzák a hosszú ideig kórházban fekvő, a mentális, a mozgásszervi, az értelmi fogyatékkal, illetve halmozottan fogyatékkal élő betegek esetében is. Az évek során azonban észrevették, hogy nem csak a betegséggel küzdőknek lehetnek segítségükre, hanem a gyakran magányos embereknek, mint például az idősek otthonában lakó szépkorúak életében is pozitív irányú változást eredményezett az állatasszisztált terápia.
De kiknek ajánlja főként a szakember, és miben hozhat változást? Többek között erről is kérdeztem dr. Juharos Ágotát, a Kutyával egy mosolyért alapítvány kuratóriumának titkárát.
Terápiás kutya
Dr. Juharos Ágota: – Fogyatékossággal élő gyermekek fejlesztésénél, az autistákkal nagyon jó tapasztalataink vannak. Nincsen korhatár a kezelésben, 1-100 éves korig bárki bevezethető a terápiába. Ajánlom általános iskolások tanóráinál, óvodások foglalkozásainál, motivációs társnak a közösség erősítéséhez, a SNI gyermekek felzárkóztatásának segítéséhez. Ezekben az esetekben szintén sok jó tapasztalatunk van. Beteg emberek esetében depresszió oldására, vagy pedig a fájdalom jobb eltűrése érdekében alkalmazzuk a terápiát. A kórházi dolgozóknak, pedagógusoknak, de akár egy irodai dolgozónak is ajánlani tudom a „burn out” ellen.

Berci

– Fontos, hogy a terápia megkezdése előtt milyen „szinten” áll a páciens betegsége? Ugyanolyan hatékonysággal alkalmazható, függetlenül attól, hogy a kezdeti stádiumban van-e a beteg, vagy pedig már évek óta fennálló problémával küzd?
: – Véleményem szerint igen, ha eléggé motiválja a beteget a kutya jelenléte, akkor várható mindenképpen javulás. Időben ugyan lehetnek eltérések. Egyik esetben lassabban, más esetben pedig gyorsabban, látványosabban következik be a gyógyulás. Ez sem csodamódszer, mint ahogy sajnos sok más sem, de kis lépésekkel hosszú távon egy jól felépített terápiás tervvel sokat segíthet a terápiás kutya munkája a beteggel foglalkozó terapeutának.
Bobi az iskolapadban– Kiknél lehet nagyobb áttörést elérni? Gyermekeknél, vagy felnőtteknél? Vagy minden életkorban ugyanolyan hatásos lehet a kezelés?
: – Magyarországon inkább a gyermekek fejlesztésében használják, így hazai tapasztalat ebben van inkább, de a nemzetközi munkákat nézve látható, ahogy a felnőtteknél hasonló jó eredményeket lehetne elérni. A mi Alapítványunknak az onkológiai felnőtt betegekkel van némi tapasztalata az elmúlt 2 év során, ami elsősorban a kórházi napok elviselésében jelent nagy segítséget a betegeknek, hozzátartozóknak egyaránt.
Csoportos gyógyítás
– A kezelések sikeressége nagyban függ attól is, hogy milyen a terápiában résztvevő állat…
Dr. Juharos Ágota: – A feladatokra nem alkalmas bármilyen kutya. Fontos a kiegyensúlyozott, nyugodt lelkiállapot, ne legyen érzékeny a különféle zajokra a terápiában résztvevő állat. A kutya és gazdája közötti harmonikus kapcsolat szintén elengedhetetlen feltétel. Mindezek mellett minden állat részt vesz egy speciális kiképzésen, majd ezt követően vizsgát kell tenniük. Magyarországon törvény szabályozza a terápiás kutyák alkalmazását, így elengedhetetlen, hogy tudásukról ne adjanak számot.
Az elkövetkezendő években várhatóan egyre nagyobb teret fog nyerni magának az állatassziszált terápia. Nincs szükség hozzá sem több milliós berendezésre, vagy éppen több száz kilométeres utazásra. Mindössze egy jó terapeuta segítsége, illetve egy állat jelenléte, és segítsége szükséges ahhoz, hogy a lélek sebei begyógyuljanak, és az agyi folyamatok szárnyaljanak. Itthon is egyre több alapítvány igyekszik segíteni ebben a hátrányos helyzetű gyermekeknek, valamint felnőtteknek. Fontos megemlíteni azonban itt is – mint minden „természetes” gyógymódnál –, hogy igazán nagy áttörést és sikereket csak a kitartó munkával lehet elérni. Amikor viszont egy beteg gyermek szemében megcsillan a boldogság fénye, mindennél nagyobb ösztönzést kap a terapeuta, a szülő, de még az állat is.
Tenyérből