Barka

Szia! Barka vagyok! 2020-ban születtem Kunszentmiklóson. Sok testvérem volt, és csodálatos mamám. Egy napon jöttek hozzánk. Képzeljétek, egy olyan hajú néni, mint amilyen az én szőröm színe. Nagyon jó íze volt a szőrének, imádtam rágcsálni. Mindenfélét csináltak velem. Mit tehettem csináltam, amit akartak. Aztán egy másik alkalommal el is vittek. Ez rosszul esett, hisz anyát nagyon szerettem. Ezért az utazás végén jól telehánytam a kocsijukat. Elhoztak egy új házhoz.

Azt mondták, most már itt fogok lakni és valami terápiás kutya leszek. Nem tudtam mit jelent, de hát olyan jó fejek voltak, úgyhogy úgy döntöttem, itt maradok. A háznál laktak még mások is. Lett egy barátom. Zara. Ő uszkár. Ő is terápiás kutya. Még mindig nem tudom mit jelent, de Zara állandóan leugat, szóval, ha nagy leszek én is ilyen ugatós leszek és mindenkinek megmondom, hogy hol a helye. Tud egy csomó mindent. Egyszer én is ennyi trükköt fogok tudni azt mondták. Hát… gondoltam magamban, ha Te szeretnéd….Másik barátom is lett. Egy szőrgombóc macska. Igen, jól olvasod. Szeretem nagyon a macskákat. Együtt alszunk, néha szabad őket kergetni is, ám csak addig amíg ők úgy gondolják. Különben kapok egyet az arcomba.Teltek múltak a hónapok. Nálunk állandóan történik valami. Sokat is tettem érte…Képzeljétek, ezek a kétlábúak mindig növényeket ültettek én meg kiszedtem őket másnapra. Nem is értettem miért is gondolták, hogy otthagyom, mikor elásták a növények alá a szagokat. Egyszer azt mondta a jóhajú, ez nem kaja, ez marhakaki. Marhakaki? Gondoltam, nekem mindegy, akkor is érdekes. Aztán nem tettek többé szagokat a gödörbe, én meg otthagytam a növényeket. Tetszett nekik, hogy nem piszkáltam a növényeiket, és mindig megdicsértek. Ez meg nekem tetszett. Kaptam sok finom falatot.
Meg hát amikor elmentünk valami iskolába. Na! Ott aztán tanulni kellett. Csak egy kis ideig lehetett játszani az újdonsült barátaimmal. Mindig egy nagyhangú néni dirigált, mi meg a jóhajúval csináltuk, amit tudtunk. Hát a gazdi is szeleburdi néha, aztán így én is az voltam. Voltak furcsa dolgaim is. Ezeket a vonalakat, csíkokat a földön nem nagyon szerettem. Meg a lépcsőt. Aztán állandóan ezt nyomták. Úgy utáltam. Mindig vonalak és csíkok…. Ezektől néha a szemem is jojózott. Nem gondoltam, hogy ez a terápiás dolog ilyen nehéz. Aztán addig-addig jártunk a suliba, meg itthon is tanultunk, hogy sikerült végül.

Most már én is TERÁPIÁS kutya lettem, mint Zara. A dolog annyiban nem változott, hogy továbbra is leugat. De a jóhajú mindig megvéd. Szeretek vele eljárni. Mindig mondja,, Gyere, most rajtad a sor”. És akkor én megyek, felszegett fejjel, kihúzva, farok csóválva. Mikor odaérünk a gyerekekhez azt mondják nagy vagyok és cuki. Azt nem tudom mit jelent, de valami jó lehet, mert mosolyog a szájuk. Én pedig élvezem a közben adott simogatást.  Azt hiszem, terápiás kutyának jó lenni-bármit is jelentsen a szó.