cropped-dogs_for_a_smile_red_outline-01.png
E-media

2017.12.07. Félegyházi Közlöny – TESCO nyeremény

Félegyházi gyermeket is fejlesztenek a TESCO nyereményből terápiás kutyával

A segítő kutyák képzésével, valamint a fogyatékossággal élők, betegek, idősek, kisgyermekek életét megkönnyítő kutyás terápiával foglalkozó Kutyával Egy  Mosolyért Alapítvány nyerte el a TESCO 2017-es „Ön választ, Mi segítünk” pályázatának támogatását. Kecskemét és Kiskunfélegyháza lakosságának szavazatai alapján meggyőző fölénnyel, 66.261 szavazattal körözte le a szervezet a két másik indulót, akik 20-20 ezer szavazatot kaptak. Az elért szavazatszám országos szinten is kiemelkedő. A támogatást  szimbolizáló 400 ezer forintos csekket a december 2-án, szombaton megrendezett ünnepségen vették át az alapítvány két- és négylábú önkéntesei.

24463174_1629030150452085_1814212975_o

Dr. Juharos Ágota, az alapítvány elnöke, a 2016-os Év embere lapunknak elmondta, hogy a pályázati projektet 2018-ban teljesítik. Ennek keretében többek között a kecskeméti autista, és más fogyatékossággal élő gyermekek részesülhetnek csoportos és egyéni állatasszisztált fejlesztő órákon, a megyei kórház onkológiai és gyermekosztályán tovább folytatják a kutyás látogatásokat, valamint általános iskolások és családok vehetnek részt kutyás élményprogramokban, miközben a felelős állattartásról is tanulnak. Természetesen a kiskunfélegyházi szavazókról sem feledkeztek meg az alapítvány vezetői. A nyereményből egy félegyházi gyermek fejlesztését is felajánlották, akinek  a kezelőorvosa kereste meg az alapítványt. A szakember ugyanis kimondottan a kutyás terápiás foglalkozásokat tartja szükségesnek a gyermek gyógyulásához.

– Számunkra az anyagi támogatásnál is nagyobb öröm, hogy azt látjuk: elismerik a munkánkat. Megnyugtató megtapasztalni, hogy az emberekben él még a segíteni akarás a  fogyatékossággal élő, és a beteg embertársaik iránt. Ez erőt ad és kitartást a folytatáshoz, de vállalt küldetésünk teljesítéséhez ez a támogatás is nagy segítséget jelent – mondta a kutyás terápia elismert szakértője a pályázati támogatás átvételekor, Luna, Füge, Süti, Miso, Zete, Marci és Gizmo, képzett terápiás kutyák társaságában.