2018. 05. 30. Tendalelke.hu – Van, ami fontosabb a mateknál: érzékenyítő órán jártunk a Juhar utcán

A Magyar Ilona Általános Iskola 4.b osztályának két tanítónője, Szénási-Mata Ágnes és Füleki Anita rendre érdekes tanulmányi kirándulással lepi meg a gyerkőcöket, de még minket, újságírókat is. Ilyenkor mindig a kedvenc gyerekkori mesém, a Varázslatos iskolabusz ikonikus mondata jut eszembe: “Lehet még jelentkezni?”.

“2 és fél éve ‘boldogságórázom’ a gyerekekkel, azóta vesznek részt ebben a fajta személyiségfejlesztésben. Idén elnyertük a Boldog Iskola címet, amire rendkívül büszkék vagyunk! Az érzelmi- és szociális kompetenciáikat több felületen is igyekszünk fejleszteni. Ma azért látogattunk el az érzékenyítő foglalkozásra, hogy a sérült gyermekek mindennapjaiba belelássunk. A Boldogságórák során feldolgozott témáinkat az ő életükön át is megfigyelhettük – ezek pl.: a hála; az élet apró örömeinek értékelése; célkitűzéseink megvalósítása; megküzdési stratégiák; bizalom, empátia stb. A gyerekek jól érezték magukat, csodálatos volt látni, hogy az eddig távolságtartóbbak is megérinthették sérült társaikat, például a bemutatkozás alkalmával. Kézzel foghatóvá vált számukra, hogy ezeknek a gyerekeknek ezután bármikor tudnak segíteni és szívesen meg is teszik, ha szükség lesz rá” – mondta Szénási-Mata Ágnes a Trendalelkének.

A Juhar utcai Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény gyakran tart érzékenyítő órákat, hogy közelebb hozzák egymáshoz az egészséges gyermekeket az általuk nevelt, közepesen sérült, értelmileg akadályozottakkal. A Boldogságóra nevű programhoz csatlakozva Szénási-Mata Ágnes is keresi az alkalmakat, hogy tanulóit szociálisan egyre érzékenyebbé, nyitottá és érzelmileg fejletté nevelje. A két törekvés összekapcsolódásából született meg a szerda délelőtti projekt: az osztály három csoportra bontva, három állomást végigjárva ismerkedhetett meg a sérült gyermekek mindennapjaival.

András, az ötödikesek osztályfőnöke elmesélte, miért szükséges egyes gyermekeknek speciális intézménybe járniuk, ahol gyógypedagógusok foglalkoznak velük, hogy ők is örömteli életet élhessenek, fejlődjenek, tanuljanak, feladatokat oldjanak meg. Persze itt nincs osztályzás, mindenkinek a saját képességeire szabott a munkamenet, lassan haladnak és sok dicsérettel illetik a sérült, értelmileg akadályozott gyermekeket. András a gyógypedagógiai pálya szépségeiről és kihívásairól ugyancsak beszélt, biztatva a 4.b nebulóit, bátran válasszák ezt a hivatást.

A gyerekek ezt követően bemutatkoztak egymásnak – kiderült, mindenki különleges. Erika például villámgyorsan rakja ki a puzzle-t, Alexről pedig megtudhattuk, miért nehézkes számára a kézfogás. Természetesen a 4.b-sek is meséltek magukról, Panna például beavatta a többieket, miért kell korzettet hordania.

A következő állomáson József egy trükkös feladattal várta a társaságot: hogy átérezzék, milyen nehézségekkel szembesül folyamatosan egy testi fogyatékkal élő gyermek, meg kellett próbálniuk a szájukkal és a lábukkal rajzolni. Az absztrakt alkotásokat természetesen hazavihették az iskolások, hogy emlékezzenek erre a napra. A kerekesszékkel való közlekedést is kipróbálhatta a lelkes csapat, néhányan egészen hamar ráéreztek a gyors haladásra, másoknak viszont meggyűlt a bajuk a fordulókkal.

Jól ismert cimborájuk, Füge kutyus várta a csoportot az utolsó állomáson Borsos Andreának (Kutyával Egy Mosolyért Alapítvány) hála. A kutyaterápiás óra ugyanis nemcsak a Magyar Ilona órarendjében állandó szereplő, hanem a Juhar utcában is. A csöppnyi négylábút az autizmussal élő fiatalok éppoly lelkesedéssel és örömmel idomítgatják, szeretgetik, mint egészséges társaik. A kutyus pedig készségesen hajtotta végre az akadálypályán neki szánt feladatokat, miután legyőzte az izgalmat, ugyanis meglepődött, hogy a két megszokott társaság most együtt, egyszerre foglalkozott vele. Vera, a jelenlévő autista fiatalok tanítója bemutatta, milyen hatékony a tanulás, ha egy-egy jól megoldott feladatért Füge a jutalom.

Végezetül még egy játékra invitálták a negyedikeseket: baba- és kisgyermekkori fotók alapján kellett felismerni azokat a gyermekeket, akikkel ma lehetőségük volt találkozni, így elfogadták a tanulók, hogy noha néhányan kisbabának ugyanolyan vigyorgósnak, élettel telinek tűntek, mint bármelyikük, mára sokkal másabbak, de mindenképp szerethetőek.

Zárásként lángos- és szendvicsparty várta a vendégsereget, akik egy életre kiható élménnyel tértek vissza saját iskolájukba.