DONNIE

Baja utcáin kóboroltam, aztán egy menhelyre kerültem, majd egyszercsak jöttek értem. A szerencsém az volt hogy pöttyös az orrom, mert pont ilyen kutyát szeretett volna a gazdám. Azt monták, hogy legjobban a kooiker hondje fajtához hasonlítok. De a menhelyről nem a mostani gazdimhoz kerültem ám, hanem egy szigorú nénihez, aki persze csak látszólag volt szigorú, de az biztos hogy nála rendesen kellett viselkednem. De nagyon szeretett, mert gyorsan tanultam és nagyon sok barátom volt ott, akikkel sokat lehetett játszani. Aztán egyre gyakrabban jött egy nagyon kedves hölgy, aki azt mondta, majd nemsokára hazavisz magához. Aztán nem is úgy volt , hanem a kiképzőmmel együtt mentünk fel Budapestre és 3 napig mindenki együtt volt. Jaj az nagyon jó volt. Megismertem az új helyemet, nagyon tetszett, majd ebúcsúztunk a kiképzőmtől. Azt hittem sose látom többet, de gyakran találkozunk azóta is, aminek nagyon örülök. Imádok a gazdimnál lenni. Minden este órákat sétálunk, napközben meg lesem, mit segíthetek. Ha leejt valamit azonnal felveszem és a kezébe adom, hogy ne neki kelljen a fájós derekával hajolgatnia. Ha bánatosnak látom, akkor odabújok hozzá. Ő meg azóta is imádja a pöttyös orromat.