Emma

Nagyon kicsi voltam, amikor nem tudom mi történt, de az biztos, hogy egy légpuska lövedéke azóta is a testemben van. Egyedül kóboroltam az utcán, majd valaki az ország másik végéből a kecskeméti menhelyre szállított. 9 hónapos voltam, amikor jött a menhelyre egy ranyos néni, akinek nagyon megtetszettem és bár nekem jó volt a menhelyen is a többiekkel, azért nagyon boldog voltam, hogy elvitt magával. Azt mondták ő lesz a kiképzőm. nem tudom az mit jelent, de az bitos, hogy innentől arany életem lett. Állandóan hozzábújhattam valakihez, pusziszkodhattam is, öbe is ugaorhattam. A falkatársakkal jókat játszottam, mert még 4 barátom is lett az új helyemen. Azt se bántam, hogy tanulgatnom kellett nem is keveset, mert mindig jutalomfalatot kaptam, ha ügyes voltam. Volt, hogy jött egy idegen bácsi, aki azt tervezte hogy magával visz majd, ha már nagyon okos leszek, de végül mégsem kellettem neki. De én ezt sem bántam, mert nagyon szeretek a többiekkel és a kiképzőmmel lenni, aki innentől már a végleges gazdim lett. Azóta nagyon sok helyen jártam, nagyon sok kis és nagy gyerekkel játszahattam, bár nekik azt mondják hogy tanulnak, meg hogy én is dolgozok, de hát ez csupa boldogság. Sok juti sok simi… ki ne szeretné ezt. Én imádom. Ja és azóta hivatalosan is „intézményi segítő kutya ” vagyok, bármit is jelentsen ez 🙂