Fahéj

Nagyon kicsi voltam, amikor jött egy Hölgy, aki mindenfélét nézegetett rajtam, még visitozott is kicsit és tapsolt meg dobbantott, én csak néztem hogy miért hangoskodik. Azt gondoltam, hogy rosszul érzi magát, lehet hogy ideges? Ezért odabújtam hozzá, hátha attól megnyugszik. Aztán annyira tetszettem neki, hogy magával is vitt és az Anyukám gazdija, asszem tenyésztőnek hívják ajándékba adott, mert annyira ügyes voltam és valalmi nagy feladatról beszéltek. Nagyon klassz helyre kerültem, sok kutya volt, akikkel hatalmasakat lehetett játszani, én nagyon örültem, hogy ott lehetek. Óvodába, iskolába, aztán asszem egyetemre is jártam, rengeteget tanultunk. Egy idő után elég gyakran jött hozzám egy nagyon aranyos kisfiú az anyukájával és néha a tesójával. Rengeteget sétáltunk és egyre jobban megszerettem őket. Nagyon sok simogatást kaptam túlük, na meg jutifalatot is. A kisfiú nagyon szépen sétálgatott velem én meg szépen mentem mellette vagy szaladtam, ha ő úgy akarta.

Azt hiszem, amiért ilyen ügyesek voltunk együtt, egyszercsak hozzájuk költözhettem egy hatalmas városba. Azóta itt lakunk együtt. A kisfiú néha szomorú, de akkor az ölébe hajtom a fejemet és megvigasztalom. Játszok vele, ha Anyukája nem ér rá. Még azt is hagytam hogy doktorosat játszon velem, de azért azt ellenőriztem hogy tű ne legyen nála. Meghallagatta a szívemet is, én meg ilyenkor csak fekszek és örülök, hogy ő velem nyugodtabban és sokkal hosszabban játszik. Le is szokott rajzolni, ahhoz azért türelmesen kell ám modellt állnom. Elmegyek vele mindenhova, ahova egyébként nem nagyon szeretne menni, de ha én is megyek akkor szívesebben jön, mert együtt sokkal jobb. Beszélgetni is szokott még idegenekkel is és olyankor persze rólam mesél. A legjobban a hatalmas sétákat szeretem a parkokban és erdőkben. Van szép hámom is, amire az van írva, hogy Autista segítő kutya. Nagyon büszkék rám én meg nagyon szeretem őket.