Horváth Eszter

Felvezető

Kapcsolat:

06-30-839-9790

Rólam:

Bővebben

1976-ban születtem, Kiskunhalason, jelenleg is itt élek. Kicsi gyerek korom óta szerettem volna kutyát, de ez az álmom csak 16 éves koromban valósult meg. Ekkor kaptam szüleimtől az első kutyám aki egy felnőtt korára 50 kilogramm súlyú alaszkai malamut volt. 13 éves koráig élt velünk, sajnos súlyos betegsége miatt el kellett köszönnöm tőle örökre. Ezután sokáig nem volt kutyám, de ettől még minden kutya nyakába ugrottam akivel csak találkoztam. Amikor megszülettek a gyerekeim, akkor került hozzánk egy beagle házaspár. Nagy örömömre öregecskén, de még most is boldogítanak bennünket. 6 évvel ezelőtt költözött a családunkba Gombi a bichon bolognese. Még nem volt 1 éves, amikor belegondoltam milyen rossz lehet neki egyedül a lakásban ( mert a beagle házaspár kint lakott az udvaron) így kapott egy kistesót, Macit, a bichon havanese-t.. Így már négy kutyánk volt. Megismerkedtem a párommal, aki rendőr, kábítószerkereső kutyával dolgozik, kereső kutyákat képez. Hozta magával az akkor még aktívan dolgozó labradorát. Őt hamarosan nyugdíjaztuk, de természetesen velünk maradt. Őt váltotta a mostani kereső kutyája. Ő egy belga juhász. Így alakult ki a jelenlegi kutyalétszám. Heten vannak.

Fejlesztőpedagógus, tanító vagyok. Évekig foglalkoztatott a gondolat, hogy hogyan tudnám egyesíteni a hivatásomat és a kutyák iránti szeretetem. Egy rendezvényen találkoztam először terápiás kutyákkal. Tudtam, hogy ez az én utam is. Elküldtem egy levelet az ország összes alapítványának. Felvettük a kapcsolatot Dr. Juharos Ágotával és egy év alatt kiképeztük Macit. Sok időt tölt velem az iskolában, a fejlesztőfoglalkozásokon és a tanítási óráimon is velem dolgozik. Járunk óvodákba, gyógypedagógiai intézménybe, konduktív óvodába és kollégiumba.

Hálás vagyok a kiskutyámnak, mert az ő segítségével meg tudtam újulni a pedagógiai munkámban, nagyon sok örömöt szerzünk a gyerekeknek és mert összehozott egy nagyszerű kutyás csapattal.