Dobrosi-Nagy Bernadett

1987- ben születtem Miskolcon. Szüleim állatszeretetének köszönhetően mindig is volt kutyánk, első saját kedvencemet 9 évesen kaptam, aki egy gyönyörű magyar vizsla volt és Nellynek neveztem el. Több mint 13 évig volt hű társam.
Majd új kiskutya került hozzánk, Rony a dalmata. Már főiskolás voltam, mikor találkoztam először a kutyás terápiával.
Nagyon megtetszett, és akkor eldöntöttem, hogy egyszer nekem is lesz egy terápiás kutyám. Rony nem volt rá alkalmas, Nellyke eltávozott tőlünk az örök vadászmezőkre, én pedig Kecskeméten kötöttem ki a párommal, méghozzá kutya nélkül, így hát az álom továbbra is csak álom maradt.
Egy nap aztán csoda történt!
Az akkori munkahelyemen egyszer csak kutyaugatást hallottam. Muszáj voltam megnézni mi lehet. Akkor találkoztam Ágotával és két terápiás kutyájával. Annyira boldog voltam, mert láttam egy reménysugarat álmom megvalósításához. Ágota nagyon kedves volt, mindenben segített, csak még a Lényeg, a kutya nem volt sehol. A párom hallani sem akart arról, hogy kutya legyen a 1,5 szobás lakásunkban: „Mert hát a kutya kintre való, meg hát hullik a szőre….”. Aztán találtam egy fajtát ami, az összes kifogásának ellentmond. Az Uszkár! Ezzel csak egy baja volt, nem tetszett neki, ahogy nyírják… Ismét leültem a gép elé, és olyan képeket kerestem, ahol kutya kinézete volt az uszkároknak.
Végül neki is megtetszett a fajta és keresgélésbe kezdtünk, majd Budapesten megtaláltuk a MI kutyánkat, Zarát. A kezdeti nehézségek ellenére, Zara családtaggá vált, a párom imádja – annyira, hogy „ezen túl csakis uszkárunk lesz”- és 2012 szeptemberében az álmom is valóra vált –Terápiás kutya felvezető lettem!

Zarával töltött évek alatt szerettem volna egy nagyobb testű kutyát is. Akkor ezt nem lehetett, hiszen helyszűkében voltunk. DE 2020-ban végre bővülhetett a csapat egy Ír szetterrel, ő pedig Barka. Aki ismer minket, azt mondja, nagyon hasonlítunk. Még kinézetre is. 😊 Barkával nagyon összeillünk. Igazi bolondos, szeleburdi figura, aki nagyon szerethető, kimondottan jólelkű kutya. Talán még farok csóválva a betörőt is bekísérné az ajtóig, ha úgy adódna.  Zara után a szetterrel való munka új kihívások elé állított engem. Nem volt egyszerű dolgom az elején, aki ismeri a fajtát tudja mire gondolok. Barka kimondottan szeret gyerekekkel dolgozni, akár picikkel is, nagy termete ellenére. Szeret pacsit osztogatni- néha, ha kell, ha nem-, labdázni, és persze imádja, ha simogatják. Ha egy szóval kellene bemutatni őt, mindig  az „óriásbébi „ szó jut eszembe róla.