Napóleon

Rólam:

Bővebben

Bodog Napoleon2012. karácsonyán születtem.
Budapesten éltem a belvárosban nevelő szülőknél, és vakvezető kutyának készültem a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítványnál. Az orvosi szűréseknél kiderült, hogy mégsem lehetek az és egyébként is egy eleven igencsak játékos kutyus vagyok. Így történt, hogy egy tavaszi napon 2014. március 22.-én ismeretlen emberek jöttek, nevelőszüleimhez és örökbe fogadtak. Nem is nagyon értettem mit akarnak, de a hosszú utazás alatt összebarátkoztam az egyik kétlábúval, kiderült, hogy ő lesz az új gazdim. Egy erdő széli házikóban találtam magam, ami tele volt sok-sok friss szaggal, alig győztem szimattal, nagyot szaladtam és hemperegtem a fűben. Elkezdtünk gazdival kutyaiskolába járni és mindenféle bemutatókra. A családom annyira szeret, hogy mindenhová elkísér és figyeli mennyit ügyesedtem. Sok kétlábú és négylábú barátot szereztem, nagyon megszerettem Ágotát és Norbit, akik sokat segítettek nekünk, hogy megismerjük egymást gazdival és összeszokott páros legyünk.
A házi feladatokat sokat gyakoroltuk otthon, így annyira ügyes lettem, hogy 2015. szeptember 11.-én a terápiás vizsga összes feladatát teljesítettem és gazdi nagy örömére TERÁPIÁS PÁROS lettünk.
Mindig izgatott vagyok, amikor gazdi felveszi a Kutyával Egy Mosolyért Alapítvány-os pólóját, kis kosarammal a számban várom, hogy végre elinduljunk a gyerekekhez. Nagyon szeretek gazdi munkahelyére járni a Kiskőrösi EGYMI-be, ahol sérült gyermekeknek segítek, hogy ügyesedjenek a tanulásban és a mozgásban. Na és persze annak is örülök, hogy nagyokat játszunk és vakargatják a fülemet és a pocimat, mert azt nagyon szeretem.
Elérhetőségem a gazdinál: bodogera@gmail.com

DSCN8547 DSCN8445