Pilla

Menhelyről keverék

Kapcsolat:

Rólam:

Bővebben

Kalandos életet tudhatok magam mögött. Egy Gyúró nevű helyen töltöttem életem első három hónapját, Firka névre hallgattam, amikor éppen nem volt más dolgom. Aztán csak arra emlékszem, hogy betettek egy boxba, és nagyon sokáig autóztunk, míg végre kiszállhattam. Lett egy igazi gazdim, sőt egy „testvérem” is, akit Zuzunak hívnak. Egy kicsit morcos fiú, de én kitartóan barátkoztam vele, most már az is előfordul, hogy együtt szuszogunk a kanapén. Új nevet is kaptam: Pilla vagyok. A legfontosabbat még nem is mondtam, sokat jártunk iskolába, ahol nagyon sokat okosodtam, köszönet érte Juharos Ágotának, és olyan ügyes voltam, hogy alig múltam egy éves, amikor sikeresen levizsgáztam. Most már igazi terápiás kutyaként várom az új,- és újabb kihívásokat. Nagyon szeretem az alacsony növésű, zajos kétlábúakat, főleg, amikor simogatnak, és jutalom falatot adnak.