Írott sajtóban, On line sajtóban

2014.02.25. Pacsi a jó házifeladatért – DélMagyar

http://www.delmagyar.hu/hodmezovasarhely_hirek/pacsi_a_jo_hazi_feladatert/2371502/

Pacsi a jó házi feladatért

Török Anita – Délvilág napilap – 2014.02.25. 08:10

Hódmezővásárhely – Milla a pedagógussal együtt ellenőrzi a házi feladatot, helyes megoldásokért pedig pacsit osztogat a 2 éves golden retriever terápiás kutya Vásárhelyen. Gazdájával, Nagyné Tellér Ginával teszik vidámabbá a diákoknak a tanórákat. Ovisoknak is tartanak foglalkozásokat, a kutya segítéségével fejlődik a gyerekek koncentrációja.
Török Anita – Délvilág napilap – 2014.02.25. 08:10

Üdvrivalgással fogadták tegnap reggel a diákok magyarórán a vásárhelyi Varga Tamás Általános Iskolában Millát, a 2 éves golden retrievert. A harmadikosok már nem először találkoznak a terápiás kutyussal és gazdájával, Nagyné Tellér Ginával. Január óta rendszeresen járnak az iskolába.
milacikk

– Ha ügyesen felsoroljátok a honfoglaló magyar törzsek nevét, akkor adhattok Millának jutalomfalatot – mondta diákjainak Botkáné Kovács Henriett. A gyerekek a tábla elé sorakozva mondták a neveket, majd lelkesen dobálták a kutyusnak a finomságokat.

Rögtönzött közvélemény-kutatásunkra kórusban kiabálták: Millával sokkal izgalmasabbak az órák. Tanítójuk mosolyogva tette hozzá: és vidámabbak is.

– Az iskolai programban a pedagógusokkal közösen egyeztetünk az órák menetéről, ehhez igazítom a terápiás munkát – magyarázta Gina.

– Egy matematikaórán például a házi feladat ellenőrzésével kezdünk. A tanító Millával közösen megnézi, kinek sikerült, kinek nem. A jó megoldásokat pacsival jutalmazza. Ösztönzi a tanulókat a koncentrációra, arra, hogy figyelmesebbek legyenek, csendben, türelmesen végezzék a feladatukat, hiszen Milla miatt nem lehet zajongani – mondta a 26 éves egygyermekes édesanya.

Elsőtől hatodik osztályig járnak be órákra. A matematika- és a magyar- mellett a testnevelés- és az angolórán is Milla az egyik „pedagógus”. A suli mellett a Szent István Óvodában is rendszeres látogató a terápiás kutyus.

Leave A Comment