Dana

border collie

Kapcsolat:

Rólam:

Bővebben

Sziasztok, Dana vagyok. 2 hónapos korom körül ismertem meg a gazdámat, és a fogadott testvéremet, Mollyt. A gazdi az első pillanattól kezdve imádott (ennek ellenére mégis alaposan megfürdetett, mikor hazaértünk), de ez sajnos nem mondható el a Mollyról. Nagyon féltékeny volt rám eleinte, pedig én csak megmutattam, hogy kellene rendesen játszani a játékaival, hogy kell a kanapéra felugrani sáros lábbal, és hogyan kell az ujjaim köré csavarni a gazdit. Jó, igazából ezeket ő is tudta. És még nagyon sok mást is tudott, főleg miután elkezdtek a kutyaiskolába járni. Néha unatkoztam, amíg a gazdival ők ketten készültek a vizsgáikra, de türelmesen bíztam benne, hogy egyszer az én időm is eljön. Képzeljétek, igazam lett! Nem sokkal az után, hogy elkezdtek együtt járni a gyerek-iskolába, a gazdi velem is elkezdett külön foglalkozni. Ennek nagyon örültem, mert előtte mindig nagyon rossz volt, mikor csak a Mollyt vitte. Így amikor végre mi voltunk kettesben, mindent igyekeztem a lehető legjobban csinálni. Rengeteg dicséretet kaptam érte, és nagyon finom falatokat is. Egészen addig gyakoroltuk ezeket, míg végül mi is levizsgáztunk és utána és is mehettem gyakorolni a gyerekek közé. Levizsgáztam én is, és most már nem csak gyakorolni járunk, hanem igazából dolgozni. Már értem, miért imád annyira ott lenni a Molly, ha tehetném, én is mindennap oda járnék a gazdival!