Lantosné Harum Szabina

felvezető

Kapcsolat:

Rólam:

Bővebben

Büszkén mondhatom, hogy egy igazi csodakutya gazdája lehetek. Venom, a közép uszkárom nem csak a társam, hanem a hivatásom legfontosabb része is. A közös munkát kezdetben csupán tanulás és kikapcsolódás miatt kedtük el, hiszen Venom hihetetlenül intelligens, lelkes és motivált kutya. Akkor még nem sejtettem, hogy ez az út elvezet az állatasszisztált foglalkozásokhoz – ahhoz a hivatáshoz amiben igazán kiteljesedhetek, Venommal együtt, másoknak örömet és segítséget nyújthatunk.

A kutyák iránti szeretetem gyerekkorom óta meghatározó része az életemnek. Hosszú éveken át kérleltem a szüleimet, hogy lehessen egy kutyám, de mivel erre nem kaptam engedélyt, végül 9 évesen „a saját kezembe vettem a dolgot”: átmásztam a szomszéd kertjébe, ahol kölyökkutyák születtek, és hazavittem egy kislány kutyát, akit Ladynek neveztem el. Talán ott és akkor kezdődött minden – az a mély elköteleződés, amely végül oda vezetett, hogy ma már intézményi segítőkutya felvezetőként dolgozom.
Bár érettségi után gyógypedagógus szerettem volna lenni, végül turisztikai közgazdaságtant tanultam. Sokáig úgy éreztem, hogy valami hiányzik, hogy még nem találtam meg azt a hivatást, amit igazán szívből tudnék végezni. És ekkor jött Venom… Az ő jelenléte, az ő képességei és az a különleges kapcsolat, ami közöttünk van, mutatta meg nekem az utat. Rájöttem, hogy mindig is arra vágytam, hogy segítsek másoknak – és hogy ezt Venommal együtt tehetem meg, egy valóra vált álom.

Számomra ez nem csupán egy munka vagy egy tevékenység – ez egy hivatás, egy küldetés. Hiszek abban, hogy a kutyák képesek hidat építeni az embereknek, hogy képesek elérni azt, amit szavakkal néha nem lehet. Venommal együtt olyan emberekhez juthatunk el, akiknek szükségük van támogatásra, szeretetre, egy kedves érintésre vagy egy boldog pillanatra. Látni, ahogy egy gyermek önfeledten nevet Venom mellett, vagy ahogy egy fogyatékkal élő ember arcán felragyog egy mosoly a közös munka során – ezek azok a pillanatok, amiért igazán érdemes ezt csinálni.

Venom nem csak egy kutya, hanem a társam, a segítőtársam, és együtt egy olyan csapatot alkotunk, amely képes változást hozni mások életébe. Hálás vagyok, hogy ezen az úton járhatok, és hiszem, hogy még sok embernek lesz lehetőségünk segíteni és fejleszteni – mert a kutyák szeretete és ereje valódi csoda.

Elérhetőségem: